Édes történelemlecke: az eper

Az eper már az őskorban is az emberek kedvence volt

A tavaszi földiepernél kevesebb csábítóbb gyümölcs van. Lássuk be, mind alig várjuk, hogy végre ehessünk belőle. Még arra is hajlandóak vagyunk, hogy az import eper kerüljön a kosarunkba, csak végre részese legyen a mindennapi gyümölcssalátánknak. Ebben az időszakban unalomig esszük az ínycsiklandó epertortákat, eperbólét, eperizst vagy eperfagylaltot, és friss eperlekvár is kerül az éléskamra polcaira. És az eper nem csak a modernkori ember kedvence volt. A jégkorszak környékén terjedhetett el világszerte Kelet-Ázsiából a vadon termő őse. Tudtad, hogy ha az erdőben járva apró, piros gyümölcsre bukkansz, akkor nagy esély van rá, hogy erdei szamócát találtál? A szarvasok is szívesen legelik őket. Ebből nemesítették később a ma ismert fajtákat. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az ókori római és görög történetírók még erdei gyógyhatású növényként írtak róla. Már ekkor is tisztában voltak az egészségre gyakorolt pozitív hatásáról. Valamint bort is készítettek belőle, hogy édes-kesernyés nedűvel enyhítsék szomjukat. A germánok is éppúgy fogyasztották ezt az aprószemű gyümölcsöt, mint első osztályú méregtelenítőt, salaktalanítót. Ezt a közelmúltban kiásott svájci leletek is bizonyítják.

Az eper szerepe a néphitben és a kereszténységben

Még mielőtt világhódító útjára indult, a kereszténység előtti időkben fontos áldozati szerepe volt és ezt a szerepet a kereszténység elterjedése után is megőrizte: az évi első három szemet, amelyet az emberek találtak, mindig az erdő szellemeinek ajánlották fel.

“Valahányszor eprészésről hazafelé tartva útszéli keresztet vagy kápolnát pillantottak meg, a gyermekeknek minden esetben három szem epret kellett áldozniuk. Ha eprészés közben valamelyik gyerek leejtett egy szem epret, azt már nem volt szabad a földről felszedni. Úgy tekintették, mint amit “elhajítottak”.  Ez az eperszem a néphit szerint az ördögé lett, de valószínűbb, hogy a szegények szedték fel.

Az eper fontos maradt a keresztény ikonológiában is. Hármas levele a Szentháromságot, alacsony növése pedig a nemes alázatot és szerénységet jelképezte. A vérvörös gyümölcs Krisztus és a vértanúk kiontott vérére, ötszirmú virága pedig Krisztus öt sebére emlékeztette a híveket. A nép körében ugyanakkor az eper az édes csábítás és a világi örömök jelképe volt. Úgy vélték, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható anélkül, hogy az ember jól lakjon tőle. Az idők során a nép gyógyászatban betöltött szerepe is felértékelődött. Az eperlével átitatott borogatás meggyógyítja a fagyott végtagokat; az eperlevél bizonyos előírások szerinti fogyasztása tartósan megszünteti az ólomhiányt; a májusi és júniusi szedésű eperlevélből készített tea különböző betegségek gyógyítására alkalmas, aki pedig eperpalántáinak első leveleit leszedi és elfogyasztja, az nem fog belázasodni. Még az álomfejtésben is megjelent: aki egy megerőltető, eperszedéssel és befőzéssel eltöltött nap után vörös eperről álmodik, az a néphit szerint rövidesen meggazdagszik. A néphit szerint pedig az eper már pünkösd előtt beérik, akkor gazdag aratásra és bőséges szüretre lehet számítani. Tehát az eper valamennyi aspektusa jelent volt az ókor és középkor folyamán. A régi gyógynövényes könyvekben úgy írnak róla, mint hűsítő, oldó és étvágygerjesztő orvosság. Népszerűsége pedig a későbbi századon során sem lankadt.

Az eper, mint dísznövény

A kertekben nagyjából a XV. század környékén kezdték termeszteni különböző szerzetesrendek, de igazán csak a XIX. században terjedt el méghozzá igénytelen szamócaként. Az európai kertekben eleinte virágai miatt kapott helyet. Például V. Károly francia király Louvre-i rezidenciájának kertjében, köszönhetően a királyi kertésznek, Jean Dudoy-nak. Innentől kezdve fokozatosan elterjedt az országban és állandó éke lett a kastélykerteknek. Amerika felfedezésével rájöttek, hogy ott is őshonos ez a gyümölcs, ami tovább fokozta az orvosok, botanikusok érdeklődését. Így került be az 1536-ban megjelent Jean de la Ruelle francia humanista, orvos és botanikus „De Natura Stirpium Libri tres” című könyvébe is. Az indiánok egyébként sokkal szélesebb körben használták: ételekhez, megfázásra és különböző szembetegségek kezelésére is. Az asszonyok szorgosan gyűjtögették őket. Manapság nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy az eper házhozszállítás szolgáltatásnak hála élvezzük ezt a gyümölcsöt.

Az eper nemesítése

Az évszázadok során a rengeteg keresztezésnek és finomításnak köszönhetően mára már számtalan különféle nemesített eperfajta létezik. A nemesítési kísérletek fellendültek, amikor a Napkirály az Újvilágba küldte hadseregét, és annak haditengerészeti mérnöke, egy bizonyos Amédée-Francois Frezier laikus botanikus felfedezett egy hatalmasra nőtt eperfajtát, amit 1714-ben elhozott Franciaországba. Ez volt az úgynevezett chilei eper, amelynek eredményeként egy meglehetősen lédús, édes gyümölcsöt sikerült alkotniuk, amely hamar népszerű lett a kontinensen. Még költészeti versenyt is hirdettek méltatására. A XIX. században már megközelítőleg 300 eperfajtáról volt tudomásuk a kertészeknek. Az angol címerekben is feltűnt az eperlevél.